Széltető

Az elhagyatott romok valaha dicső északi királysád védelméül szolgáltak. Máramár csak a letűnt kor emlékét idézik. Sok furcsaság történik éjszakánként ezen a helyen ezért az utazók többsége messze elkerüli.

*Amint a romokhoz ér lepattan lováról, s innen szemléli a környező tájakat. Úgy dönt lepihen egy időre. Megnézi hát, hogy mit csomagolt neki Papsajt Ászok a fogadós. Rengeteg gyümölcsöt, zöldésget s egyéb élelmiszert. Tett jó néhány palack italt is az útra. Bár csomagolt neki kenyeret is, Nicolettenél még volt egy kis lembas, amit még otthonról hozott. Kivett hát egy darab almát, s az egyik sziklára ülve majszolni kezdte azt.*

*Rossz előérzete támad, mikor hirtelen enyhe szellő kezd fújni. Maga mögé néz, de csak egy homályos árnyat látott egy pillanatra maga előtt.*
~Biztos csak képzelődtem.~
*Mondja, s mikor ismét maga elé néz egy goblint pillant meg. Ijedtségében majdnem félrenyelt, de azonnal felmérte a helyzetet. A goblinnak ételre fájt a foga. Ráadásul arra az almára ami épp a kezébe szorongatott.*
-Kéred?
*Kérdezi a lénytől, az almát előrenyújta, miközben ő lassan a lova felé hátrál, ahol kardját őrzi.*

*Nem ijed meg a goblintól. Almáját hirtelen eldobja, s könnyű, tündék által készített kardját előrántja a lován lógó hüvelyéből.*
-Azt hiszed viccelődtem.
*Kiáltja a lénynek, s kardját neki szegezve.*
-Mit gondolsz te kis dög! Ha szépen kérsz akkor adtam volna. De úgy tűnik a vénség elvette a maradék csöpp eszedet is!
*Mondja, s készül is hátha a goblin meg akarja támadni.*

*Meglepődik a semmiből előugró többi goblintól. Félelmet azonban egy cseppet sem mutat. Ügyesen kitér a vén goblin gyenge kardcsapása elől. Egy jól irányzott döféssel egyenesen a lény szívébe döf, amitől a goblin a holtan esik össze. Várja a többi csapást, s reméli, hogy túléli ezt a kalandot...*

~Hogy az a...~
*Gondolja magában, de nem sok ideje van töprengenie, hisz együttes erővel próbálják meg leteríteni.*
-Majd meglátjuk ki hal meg.
*Kiáltja, s a kardok közt szikrák pattannak.Több csattanás hallattszik. Nicolette eltér pár jól irányzott döfés elől, de ő maga sem olyan ügyes így jó pár karcolást szerez. Az egyik goblinnak egy határozott kardlendítéssel levágja a fejét, majd még kettőbe belemártja a kardját. Mindhárman holtan esnek össze. A másik kettővel nem törődve felpattan a lovára, s gyors vágtába kezd, minél messzebb kerülve a vérszomjas kis szörnyektől.*

* Egy vékony csukjás alak jelenik meg. Szemét összehúzva néz köbe. Kis állatkája körbeszaglászik, és visszamegy. Azt jelenti, valamit érez. Nem sokára megjelenik két goblin. Gid hátranyúl. Kitapintja a nyilát, és a tegezét.
- Hogy az a...
Mondja,és két nyilat kilő. De csak az egyiket találja el, mert az első a szemébe, a másik meg a szívébe talál annak a szerencsétlen goblinnak. a másik viszont ügyesebb, és látszik, nem szívesen adja a bőrét.
- Vagy átengedsz, vagy megkeserülöd!
Kiált oda neki tisztes távolból.*

*A goblin ráemeli a nagy szemeit, és Gid elengedi a nyilat. Az telibe talál. A goblin igaz, még áll, de ez Gidet nem izgatja. Nyugodtan elsétáll a hason lőtt goblin mellett, mert a kezében még ott van a nyíl lövésre készen. Aztán mikor elhagyja az akadályt, futva leszalad a hegyen, és Mória felé folytatja úját. Lassan bizony kezd ő is fáradni.
" Majd ha odaérek, megpihenek" Gondolja, és közben előkap egy kis lembast. Leharap belőle, és újult erővel szalad tovább.*

*Megint itt van a Széltetőn. Árnyék, a kis állatkája rohangál csak körülötte. Pár goblin ekkor megjelenik. Gid megtorpan, és a kezével kitapogatja a nyilát, és az íját, és egy mozdulattal kilyukasztja a rondaság fejét. Majd jön pár kisebb. Azokat megcsonkítja, és futni kezd. Teljesen kifárad, hiszen nem semmi hátrafelé lőni futás közben. Majd végre leér. Gid a kereszteződésnél lefordul a Déli-dombság felé. Onnan halad Mória felé, mert a másik oldalon találja a következő uticélt...*